Keresés

  / 159 Nézetek

Film Leírása:
Jay-Z, polgári nevén Shawn Carter Brooklynban nőtt fel, egy problémás családban, és a gettó-rapperek klasszikusnak mondható életútját járta be: az utcai bűnözésből és amatőr rappelésből tartotta el magát. A környéki bandák között sajátos stílusával a Jazzy nevet érdemelte ki magának, ebből született meg későbbi művészneve, a Jay-Z. Kezdetben kisebb helyi formációkkal próbált szerencsét, és úgy döntött, nem házal lemezszerződésért, hanem saját kiadót alapít barátai társaságában. A Roc-A-Fella Records mára az egyik legjelentősebb rapkiadóvá nőtte ki magát, és azóta kiegészült egy filmvállalattal, valamint egy Rocawear nevű ruházati céggel. Debütáló albuma, 1996-ban ugyan szolid sikereket ért el, de megalapozta Jay-Z hírnevét. A bemutatkozó korong után pedig Jay-Z minden évben új albummal jelentkezett. A keményvonalas gettó-rap világából azonban a bevételek érdekében egyre inkább a kommersz zenei világ felé húzott. Míg a megszállott rap-rajongók elfordultak tőle, Jay-Z egyre nagyobb hírnevet szerzett magának, és a legismertebb hip-hop előadókkal és producerekkel dolgozott együtt, keleten, délen és nyugaton egyaránt. A film a többszörösen Grammy-díjas művész életéről és munkásságáról szól.

Színészek:
Jay-Z,Beyoncé Knowles,Mary J. Blige,Rick Rubin,Sean Combs,Kanye West,Ghostface Killah,Memphis Bleek,Funkmaster Flex



Imdb link:Link Megtekintése

Tovább a film megtekintéséhez:Link Megtekintése

Online filmek Sorozatok